Ez egy támogató tér olyan felnőtteknek, akik gyerekként bántalmazást, elhanyagolást vagy érzelmi bizonytalanságot éltek át, és most szeretnének tudatosabban, stabilabban élni.
Nem terápiás csoport, és nem a múlt részletes boncolgatásáról szól. A célunk az, hogy megértsük, hogyan hatott ránk mindaz, amit átéltünk – és felnőttként hogyan tudunk felelősséget vállalni a döntéseinkért, a határainkért és a jövőnkért.
Itt lehet őszintén beszélni, lehet kapcsolódni, lehet megkönnyebbülni – de közben tanulunk is: határhúzást, önbecsülést, konfliktuskezelést, és azt, hogyan álljunk végre önmagunk mellé.
Life coachként együttérzéssel és tiszta keretekkel szeretném vinni ezt a közösséget.
Ha úgy érzed, nem csak túlélni szeretnél, hanem építkezni, akkor szeretettel várlak a Határvonalban.
Miért pont azokkal az emberekkel szeretnék foglalkozni, akiknek mérgező szüleik voltak vagy vannak?
Azért, mert ez az egyik legnehezebb élethelyzet.A szüleinket nem tudjuk lecserélni, és a legtöbb esetben nem is tudjuk megváltoztatni őket.
Sokan felnőttként is abban reménykednek, hogy egyszer majd elismerik: bántottak, igazságtalanok voltak, vagy hogy nem azt a szeretetet adták, amire szükség lett volna.
Ez azonban nagyon ritkán történik meg.
Gyakran épp az ellenkezője történik: tagadás, relativizálás, vagy az, hogy a gyerekre hárul a felelősség. Ilyenkor az ember könnyen egy végtelen körben ragad:
megértést keres, bizonyítani próbál, magyarázkodik, alkalmazkodik.
A változás viszont sokszor nem ott történik, ahol várjuk. Ha a körülöttünk lévő embereket nem tudjuk megváltoztatni, akkor nekünk kell elkezdenünk máshogy működni.
Megtanulni határokat húzni.
Megtanulni leválni.
Megtanulni azt mondani: eddig és ne tovább.
Ez nem könnyű folyamat, mert sokszor pont azok ellenében kell megtanulnunk kiállni magunkért, akikhez a legerősebb érzelmi kötelék fűz.
A Határvonal csoport azért jött létre, hogy ebben a folyamatban ne kelljen egyedül lenni.
Hogy legyen egy hely, ahol kimondható, ami eddig talán nem volt az.
Ahol közben tanulunk is: határhúzást, önbecsülést, konfliktuskezelést és önmagunk mellé állást. Nem a múltban szeretnénk ragadni. Hanem abból kiindulva új működést építeni.